
2018–2019
Helyszín:
Portugália
Bajnok: Portugália
2. hely: Hollandia
3. hely: Anglia
4. hely: Svájc
Az UEFA Nemzetek Ligája (eredeti nevén: UEFA Nations League) az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagországok felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehetnek részt.
A torna elindításáról 2014. március 27-én döntött az UEFA. Az esemény elsősorban a barátságos mérkőzéseket kívánja helyettesíteni. Az első torna 2018 szeptemberétől 2019 júniusáig tartott.
Eredeti formátumAz 55 csapatot négy divízióra (A, B, C, D) osztották. A divíziókon (ligákon) belül négy-négy csoportot hoztak létre. Az A és B divízióban 12 csapat, a C divízióban 15, a D divízióban 16 csapat szerepelt. Az egyes csoportokban oda-visszavágós körmérkőzéseket játszottak a csapatok. A ligák egyes csoportjainak utolsó helyezettjei – az A, B és C divízióból – kiestek az eggyel alattuk lévő divízióba. A csoportgyőztesek – a B, C és D divízióból – felkerültek az eggyel felettük lévő divízióba. Az A divízió négy csoportelsője a Nemzetek Ligája trófeájáért mérkőzött, kieséses rendszerben (két elődöntő és döntő). Változás a 2020–21-es kiírástólAz első kiírás után az UEFA változtatott a formátumon. Az új változatban az A, B és C ligákban 16, a D ligában 7 csapat vesz részt. |
Kapcsolat az Európa-bajnoksággal
A Nemzetek Ligájából részvételi jogot lehet szerezni a labdarúgó-Európa-bajnokságra.
Kapcsolat a világbajnoksággalA 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsora alapján, a Nemzetek Ligája csoportgyőztesei közül az a két legjobb csapat, amelyik a világbajnoki selejtezőben a csoportjában az első két helyén kívül végez, részt vehet a világbajnokság európai pótselejtezőjén |
Az UEFA Nemzetek Ligája csoportköreit minden páros év szeptemberétől novemberig játsszák le, a következő páratlan év júniusában kerül sor az A divízió négyes döntőjére. Az UEFA Nemzetek Ligájának minden második évben lesz győztese.
Bajnok: Portugália
2. hely: Hollandia
3. hely: Anglia
4. hely: Svájc
Bajnok: Franciaország
2. hely: Spanyolország
3. hely: Olaszország
4. hely: Belgium
Bajnok: Spanyolország
2. hely: Horvátország
3. hely: Olaszország
4. hely: Hollandia
A csoportmérkőzéseket a részvevő országok saját stadionjaikban játszották le az alábbi eredményekkel:
A rendező kiválasztása
A rendezőt a négy résztvevőből választották ki. A rendezés követelménye két 4-es kategóriájú stadion, legalább 30 000 férőhellyel. Ideális esetben a két stadion ugyanabban a városban legyen, vagy legfeljebb egymástól 150 km távolságra. Az UEFA elképzelése szerint a nagyobbik stadion ad otthont az első elődöntőnek (a rendező csapat részvételével) és a döntőnek.
|
Az elődöntők sorsolását később kijelölt időpontban tartják. Kiemelés nem lesz. A rendező csapat az 1. elődöntő pályaválasztója. A bronzmérkőzés és a döntő hivatalos pályaválasztói az 1. elődöntő résztvevői.
jun. 14. 20.45
2-4
jun. 14. 20.45
2-1
jun. 18. 20.45
2-3
jun. 18. 20.45
0-0
büntetőkkel: 4-5
Forrás: Wikipédia https://hu.wikipedia.org
Amennyiben szeretnél szolgáltatásaink árazásáról többet megtudni, látogass el honlapunkra.